Kukán Géza a 20. század első harmadában alkotott. A Budapesten, Münchenben és Párizsban tanult festő és grafikus idehaza a Benczúr-mesteriskola tagjaként alkotott. Hosszabb időt töltött Tatabányán, s számos bányász témájú képet festett ott. Három képe: a "Vörösvári bánya", a "Vájár" és a Budapest székesfőváros díjával 1921-ben kitüntetett "Beomlott bányában" című olajfestménye látható kiállításunkon. Ez utóbbi festménynek a Magyar Nemzeti Galériától kölcsön kapott vázlatát is kiállítottuk, a végleges alkotás mellett.

1842-ben készült Vichura: Merényi táj című képe, melyen az Iglóhoz közeli Merény egyik patakjára rátelepült hámorok, törők, zúzók egész sora látható.

Az előtérben Thorma János "Az aranybányászok motozása" című képe után a bányászathoz kapcsolódó kisméretű bronzszobrainkból láthatnak néhányat. A realista módon ábrázolt férfitestek a bányászattal együtt járó erős fizikai igénybevételt, a munka erőfeszítését és fegyelmét egyaránt ábrázolják. Az ismeretlen alkotók szobrai mellett itt láthatjuk Meunier: "Kőbányász" és Fojtik "Vájár" című szobrát is.

Az előtérben két képet is láthatunk Dobroszláv Lajostól, aki, - ahogy arról képeinek címe is árulkodik - munkásságával a tatabányai szénbányászathoz kötődött.

Belépve az első terembe külön posztamensen, üvegbúra alatt csodálható meg az 1750-es években ismeretlen ötvös által Körmöcbányán készített "Bányahegy". Az ábrázolás e fajtáját az 1500-as évektől ismerték a közép-európai országokban. A mi "bányahegyünk" 30 féle ásványból készült, alakjait pedig ezüstből formálták. A műtárgy eredetileg a bányavárosba látogató Mária Teréziának szánt ajándék volt. A mai szemlélő számára a tárgy iparművészeti értékein túl izgalmas annak modellhű volta, alkalmassá teszi arra, hogy a korabeli bányászat technikáit és módszereit tudományos pontossággal bemutassuk. A tereprudazatos szivattyú, a lójárgány, a függőleges aknaszállítás különféle formái mind-mind megfigyelhetők az ötvösművészeti remeken.

A kiállított iparművészeti remekek közül az egyik legértékesebb az első vitrinben látható un. Esterházy serleg, melyet 1650. július 17-én ajándékozott III. Ferdinánd Selmecbányának, a róla elnevezett akna lemélyítésekor. A sziklahegyet ábrázoló talpazaton három tárnában bányászokat látunk, a serleg maga függőleges-akna szerűen van kiképezve. A serleg nevét onnan kapta, hogy a város tulajdonából az Esterházy család kincstárába került, s e minőségében elszenvedője lett annak a bombatámadásnak, amelyben a várbéli Esterházy-palotában őrzött kincsek csaknem végzetes sérüléseket szenvedtek. A kiállított kehely is csaknem felismerhetetlenségig összeolvadt, csak Svetnik Joachim ötvösművész-restaurátornak köszönhetjük, hogy ma ebben a formájában láthatjuk.

Ugyancsak az első vitrinnek a másik oldalán az aranyozott úrvölgyi rézedények együttesét láthatják. Ennek a tárgy-együttesnek a története nagyon érdekes. A Besztercebánya melletti Úrvölgyön az 1600-as évek elején azt figyelték meg az ott dolgozók, hogy a bányákban hagyott vasszerszámok egy idő múlva rézzé változnak. A titokzatos átváltozások okát nem értették, de akkor már szándékosan is elhelyeztek vastárgyakat a bányavízbe, amelyek a víz hatására néhány hónap alatt látszólag rézzé változtak. Ebből, a számukra titokzatos úton keletkezett rézből készítették a kiállításon látható aranyozott kelyheket és poharakat. Az úrvölgyi rézedények - a transzmutációs edények - históriáját leírta Edward Brown, amikor 1669-ben Magyarországra látogatott. Ő jegyezte fel azt is, hogy az ily módon nyert réz jobban megmunkálható anyag volt, mint az ércből előállított réz. Az úrvölgyi rézedények nagyobb része felirattal, versikékkel van ellátva, amelyek többsége német és latin nyelvű. Az utolsó darabok az úrvölgyi rézedényekből az 1820-as években készültek.

A középső vitrin legjelentősebb darabja az a bányászbárd, amelyet 1839-ben V. Ferdinánd adományozott Svaiczer Gábornak, a 19. századi magyar ércbányászat egyik legnagyobb és legeredményesebb irányítójának. A bárd különleges bányász díszjelvény, amelynek eredete az ércszállítmányokat kísérő őrök bárdjából fejlődött ki. Egy ilyen bárddal való kitüntetés nagy jutalomnak számított. A Svaiczer-bárd nyelén parádézó bányászmenet látható, lapján aknaház, lójárgány, és bányában dolgozó bányászok láthatók. Érdekes, téglalap-keresztmetszetű aranyozott alakokkal díszített a bárd fejrésze.

A terem végfalán két remek festmény látható. Feszty Árpád "Bányaszerencsétlenség" című, nagyméretű alkotása a 19. századi piktúra egyik jellegzetes darabja. A kép különös érdekessége, hogy ismerjük keletkezésének történetét is, hisz a mester részletesen nyilatkozott erről a Vasárnapi Újság egyik,1886-os számában. A 31 éves festőművész, aki a müncheni festőiskolát elvégezve tér haza a Nagybánya környéki Koltó Kereszthegyi -táró bejáratánál látott tragikus jelenetet festette meg. A kép 1885-ben készült.

A kandallókeret felett látható kép alkotójáról semmit sem tudunk, ám annál részletesebb információink vannak a képen látható halottról, akit a kor szokása szerint lefestettek halottas ágyán, kezében piros szegfűvel. A kép baloldalán látható felirat szerint a halott "1603.év október 11-én este 4-és 5 óra között Istenben megboldogult Freiseisen György úr, császári őfelsége körmöcbányai kincstári aranybányájának főgondnoka és főtisztviselője 63 éves korában elhalálozott, akinek a mindenható Úristen az ítélet napján boldog feltámadást adjon" A megboldogultat a körmöcbányai Szent Katalin templomban helyzeték örök nyugalomba. A képen látható címer un. polgári címer, melynek használata hazánkban rendkívül ritka volt.