05. Ásványok és kőzetek bányakincsek a Kárpát-medencéből

k2.jpg

Az elmúlt évezredben a természeti kincsekben gazdag Kárpát-medence egésze biztosította a magyarság életterét, amelyet csak az utolsó század történelmi viharai szűkítettek a medence közepére, a mai állam területére. A medence természeti kincseinek sorából kiemelkedő az ásványokban való közismert gazdagsága, amely sajátos geológiai történéseinek, földtani felépítésének az eredménye. Az itt élő ember mindenkor, de az elmúlt ezer évben különösen, igyekezett a természet ezen ajándékát kemény munkával a saját hasznára fordítani. A kezdeti időket leszámítva bányászati módszerekkel, nehéz bányamunkával hozta napvilágra a földkéregben fellelt hasznos ásványi nyersanyagokat, amelyeket a bánya kincsének tekintett. A bányakincs a középkor ércbányászatában, pl. egy aranyban vagy ezüstben dús telérszakasz meglelésekor kézzel foghatóan is megjelent, hisz az ásványlelet felért egy kincslelettel. Az ilyen ásványkincslelet is gazdaggá tette megtalálóját, aki a leletet a bánya áldásaként, "bányaáldásként" értékelte. Az évezredes, sikeres magyar bányamunka és a Kárpát-medence ásványkincsei-bányakincsei a magyarság gazdasági eredményeiben több történelmi időszakban meghatározó szereppel bírtak, (pl. arany- és ezüstércek bányászata) és művelőit európai hírnévhez, elismertséghez juttatták.

A Kárpát-medence szilárd ásványi nyersanyagai a mindenkori magyar bányamunka tárgyát képezték. Közülük a legjelentősebbek, a legismertebbek, a leghíresebbek a nemesércek (arany, ezüst), a színesércek (réz, ólom, cink), a vasérc, a bauxit (alumínium érc), a mangánérc, az uránérc, a kősó és a kőszén. A kiállítás mintaanyaga bepillantást nyújt ezen ásványi nyersanyagok ásvány- és kőzetvilágába, amelyek látványát szerény geológiai és bányászati információk egészítik ki. A mintaanyag (186 db) a Kárpát-medence híres bányavidékeiről származik és közülük néhány történeti értéket is képvisel.

Az ásványi nyersanyagok, a Föld külső szilárd burkát képező földkéregben találhatók, amelyet kőzetek építenek fel. A földkéreg vastagsága a kontinensek területén általában 30-40 km, míg az óceáni területeken 5-10 km. A földkéreg alatt kőzetolvadék állapotú folyékony anyag, a magma (megolvadt kőzet) található. A kőzetek, amelyek elsődleges forrása a egszilárduló magma, a földkéreg nagyobb egységeit alkotják, inhomogének, de jellemző ásványos összetételűek. Az ásványi nyersanyagok azok az ásványok és kőzetek, amelyeket az ember, a társadalom a szükségletei kielégítésére felhasznál. Lelőhelyei egyenetlen elterjedésűek és települési viszonyaikat, valamint haszonanyag tartalmuk mennyiségét és minőségét tekintve változatos megjelenésűek. A nagy haszonnal kiaknázható, kedvező adottságú nyersanyaglelőhelyek ásványi nyersanyagára vonatkozóan minden szempontból helytálló az ásványkincs megnevezés.

A Kárpát-medence földtani felépítését, szerkezetét és topográfiai viszonyait a kiállítóterem bejáratával szemben lévő falra akasztott földtani térképek szemléltetik. A 19. sz. elején és végén készült térképek a magyar bányászat kereteit biztosító medencére vonatkozóan felhalmozott földtani, bányászati és topográfiai ismereteket tudományos szinten szintetizálják és összegzik. A 19. sz. elején készült és 1822-ben kiadott földtani térkép Beudant francia utazó munkásságának eredménye. A térkép a "Voyage mineralogique et geologique en Hongrie." c. mű mellékletét képezi. A francia tudós céltudatos feltáró "földtani utazást" végzett a történelmi Magyarország területén, melynek során kiemelkedő részletességgel tanulmányozta az évszázadok óta európai hírű selmecbányai ércbányászat földtani környezetét is.

A századvégen, 1896-ban kiadott, Semsey Andor dr. nevével fémjelzett "Magyarország geológiai térképe" című földtani térkép a Selmecbányán működő Bányászati Akadémiát elvégzett földtani és bányászati szakemberek (Böckh János, Hantken Miksa, Szabó József és Cséti Ottó, Faller Gusztáv, Péch Antal, Zsigmondy Vilmos) fél évszázados tudományszervező munkájának az eredménye. A térkép, amely a 20. századi földtani és bányászati kutatások tudományos bázisát biztosította, az 1869-ben alapított Magyar Királyi Földtani Intézet (ma: Magyar Állami Földtani Intézet) gondozásában jelent meg. A térképeket összevetve szembetűnő, hogy az évszázad közepétől tudományosan szervezett és végzett hatalmas geológiai munka óriási ismeretanyag növekedést eredményezett.

Az 1896-os térképen végigkövethető a Kárpátok belső oldalán húzódó vulkanikus hegységek öve, amelyek a fiatal, harmadidőszaki (miocén, 10-15 millió éves) vulkánosság következményei.

A vonulatot megnyitó Magyar érchegységtől (Budapesttől északra) kelet felé indulva, majd dél felé fordulva a Gömör-Szepesi Érchegység, a Vihorlat-Gutin hegység, az Erdélyi Érchegység, a Krassó-Szörényi Érchegység andezit, dácit és riolit kőzetekből álló vulkáni tömegeit találjuk. Ehhez a vulkáni övhöz tartoznak a mai Magyarország területén található Börzsöny, Mátra és Zempléni hegységek is. Ez a Kárpátok belső oldalán húzódó, a térkép segítségével jól érzékelhető, hatalmas és összefüggő vulkáni öv azonos földtörténeti időszakban volt aktív. A Kárpátok előterében, a hegységképző erők hatására összetöredezett földkéregbe nyomuló magma egységes magmakamrából származott, így a kialakult hegységek kőzettanilag hasonló felépítésűek és fő tömegeikben elsősorban andezit, dácit, riolit kőzetekből, illetve vulkáni származékaikból állnak.

A vulkánosság során a földkéreg repedéseibe nyomuló magma hozza létre az intruziót. A felszínre törő intruzió a klasszikus vulkáni tevékenységet eredményezi, míg a mélyben megrekedő a szubvulkánit. A magmából, az intruzióból, (izzón folyó szilikát-olvadék-oldat) kihűlése, megszilárdulása során keletkeznek a magmás kőzetek, amelyek a földkéreg 95%-át adják. A kőzetalkotó ásványok kikristályosodását követően a magma maradéké lesz a fő szerep, amely az utómagmás folyamatokban szilárdul meg. Ércbányászati szempontból a folyamatok befejező, 100-400 oC hőtartományú u.n. hidrotermás szakasza a legjelentősebb.

A megszilárdult intrúzió és a környező kőzet kialakuló hasadékaiba (lehűlés) behatol és viszonylag nagy távolságokra eljut a hidroterma (magmamaradék oldat), magában szállítva a legfontosabb ércalkotó elemeket (arany Au, ezüst Ag, réz Cu, ólom Pb, cink Zn, vas Fe). A hidroterma a hőmérséklet és a nyomás csökkenése miatt a hasadékok falán kristályosodni kezd és a keletkező ásványok részben vagy teljesen kitöltik a "vezető" hasadékrendszert. A "kitöltött" hasadékok a telérek, melyek kőzetanyaga az ércalkotó elemeket, vagy azok valamelyikét koncentráltan, feldúsulva tartalmazza, gyakran jól fejlett kristályok formájában.A Kárpátok lábához simuló vulkáni öv esetében is hasonló folyamatok történtek, létrehozva a belső kápráti érctartományt. A magmamaradékból szubvulkáni-hidrotermális, polimetallikus (Au, Ag, Cu, Pb, Zn, Fe) érctelepek keletkeztek. A magyar bányászat fénykorát jelentő nemes- és színesérc bányászat, de a vasérc bányászata is ezeknek a telepeknek a leművelését jelentette.

A teremben központi helyen álló nagyméretű vitrinben, a kárpáti érctartományból származó ásványok és néhány kőzet mintadarabjai szemlélhetők, nagyon egyszerű (a nemesércek, a színesércek és a vasérc, valamint telepkísérő ásványaik) csoportosításban.

Belépve a terembe a középső, nagyméretű vitrin azon oldalát láthatjuk, melyben a nemesércek (arany Au, ezüst Ag) jellegzetes és gyakori ásványai és az érctelepben kíséretként jelenlévő telepkísérő ásványok találhatók. A legjelentősebb aranyércbányászat évszázadokon keresztül az Erdélyi Érchegységben, az u.n. "aranynégyszögben" folyt (Zalatna, Verespatak, Offenbánya, Nagyág). Ezeket az aranyérc telepeket már a római korban is iparszerűen művelték. Az arany a telérek szabad felületein termésaranyként, míg a telérkőzetben nagy tömegben diszperz eloszlásban (lemezkék) jelenik meg, továbbá az u.n. tellurformáció keretében arany-ezüst tellurid ásványokat alkot. Az itteni "aranybányászat" kapcsán fedezték fel a tellur elemet és írták le először az aranytellurid ásványokat (nagyágit, silvanit) esetenként nevükkel is utalva első lelőhelyükre, pl. Nagyágra, illetve Erdélyre (Transsylvania).

A királyi Magyarország gazdaságát évszázadokon át meghatározó európai hírességű "ezüstbányászat" a leggazdagabb ezüstérc telepeket a Gömör-Szepesi Érchegységben, Selmecbánya központtal művelte. Az itteni telepeket már a honfoglalást megelőzően is bányászták. Az ezüst az aranyhoz hasonló megjelenési formákat mutat, de az uralkodó ásványai szulfidok (argentit, stefanit). Ehhez az ásványcsoporthoz tartozik az andorit ásvány is, mely a korábban említett Semsey Andor dr. tiszteletére kapta a nevét. Ezen kívül mikroméretű ezüstlemezkék formájában egyes telepkísérő ásványokban (galenit, pirit, tetraedrit) gyakran bányászati értékűre (műrevaló) is feldúsul. Ez esetben a koncentráló ásványok "ezüstös" jelzőt kapnak.

A vitrin alján mintadarab látható a nemesérc telepek anya- és mellékkőzetét jelentő andezitből (zöldkő andezit), a nyersanyagot biztosító diszperz aranyat és ezüstöt tartalmazó kvarc telér-kőzetből (zúzóérc) és ezüstös tetraedrit tartalmú telérkőzetből (ezüsttelér).

A vitrint jobbról kerülve a színesércek (réz Cu, ólom Pb, cink Zn) jellegzetes és gyakori ásványai közül először az ólom és a cink ásványai kerülnek a látótérbe, majd a túloldalon jobbra a réz ásványmintái láthatók. A semseyit nevű ólomásványt szintén a korábban említett Semsey dr. tiszteletére keresztelték. Az ólom- és cinkércek bányászata a magyar ércbányászatban általában másodlagos jelentőségű volt (kivéve az aranyban-ezüstben dúsakat) míg a rézércek a 16-17. században európai hírrel és meghatározó gazdasági jelentőséggel bírtak. A magas szakmai szintű magyar bányászat és a német vállalkozói tőke egymásra találása (Thurzó-Fugger vállalkozás) európai jelentőségű "rézbányászatot" eredményezett. A vállalkozók a Gömör-Szepesi Érchegység és Zólyóm Vármegye "rézbányáit" (Besztercebánya, Szomolnok, Úrvölgy) művelték sikeresen. A rézérc mintaanyag ugyancsak a kárpáti érces övhöz tartozó Mátra hegység (Gyöngyösoroszi, Recsk) és a rudabányai hegység (Rudabánya) érctelepeiből származik. Az itteni ércesedésnek a Kárpát-medence egésze viszonylatában nagyon szerény jelentősége volt. A réz is előfordul a lelőhelyeken termés-rézként, de tömeges bányászatát szulfid ásványai (kalkopirit, enargit, luzonit) biztosítják. A vitrin alján mintadarab látható egy andezitben keletkezett keskeny (~ 10cm) kalcitos érctelérből, valamint egy szalagos kifejlődésű rézérctelérből. Ugyanitt mintadarabok találhatók a recski mélyszinti (~ -900 m tszf.) szkarnos rézércből.

A vasércek jellemző és meghatározó ásványai a vitrin bal oldalán a réz ásványok mellett sorakoznak. Az évezredes magyar bányászat hosszú időszakában, egészen a 17. századig a vasércnek nem volt igazi "becsülete". Olyannyira nem, hogy az évezred első felében vasbehozatalra volt szükség, továbbá az ércgazdag telepeink anyagát "vaskőnek" nevezték. Erre okot adott az is, hogy a vasérc nagytömegű (tömzsös) telepeit a hidrotermák metaszomatózisa hozta létre, főleg karbonátos anyakőzetben (mészkő), így megjelenésük földes (sziderit, ankerit), kőszerű. Természetesen a hidrotermából jelentős mennyiségben válhattak ki oxid (hematit, magnetit) és szulfid (pirit, pirrhotin, arzenopirit) ásványok is.

Az ipari fejlődés igényei miatt a 19. század végére a vasérc bányászata meghatározó gazdasági jelentőségűvé vált. A legjelentősebb bányaterületek a Gömör-Szepesi Érchegységben (Dobsina, Bándt, Vashegy) a Hunyad-megyei vasérc vonulaton (Gyalár) és a Krasso-Szörényi érchegységben (Vaskő, Dognácska, Csíklova) működtek. A gyalári érctelepet már a római korban is művelték. A rudabányai vasércbányászat a helyi színesérc bányászatot befejező, a Kárpát-medence egészére nézve kis jelentőségű tevékenység volt.

A vitrin körüli sétát folytatva azok a telepkísérő ásványok találhatók a következő oldalon, amelyek közül néhány (cinnabarit, realgár, antimonit, rodokrozit) feldúsulva bányászati nyersanyagként szerepelnek. Általánosan igaz, hogy e hidrotermális ércásványok telepeihez mindenütt telepkísérő ásványok tartoznak. Közülük a leggyakoribbak, a legszebbek és a legismertebbek a kvarc és féldrágakő változata az ametiszt, a kalcit, a fluorit, és a barit, melyek szépen fejlett kristályai láthatók kíséretként a vitrinben.

A magmából kikristályosodó ásványok a földkéreg, illetve a kőzetek homogén, természetes eredetű építőelemei. Megjelenésük kristályos vagy esetleg amorf anyagszerkezetű. Közülük a fémes elemeket hordozók az ércásványok. A bennük lévő fémek, illetve fémvegyületek kristályos formákban jelennek meg. Az értékes anyagtartalmú ásványok feldúsulása, ásványhalmaza ásványtelepet (telep) képez. Az ércásványok halmazából áll az érctelep (érc), amelyből a felhalmozott fémek, illetve fémvegyületek gazdaságosan kinyerhetők. Az ércben, az ércásványok kíséretében gyakori és jellemző u.n. telepkísérő ásványok fordulnak elő. Karbonátos mellékkőzet (mészkő) és a hidroterma viszonylatában metaszomatikus kémiai folyamatok történnek, melyek során a feldúsult fémionok (vas) "helyet cserélnek" a mészkő kalcium ionjaival és karbonát ásványokat illetve érctelepet hoznak létre.

A központi vitrintől az ablak felé indulva a selmeci bányavidék, Selmecbánya környékének földtani és teleptani felépítésébe, az évszázadokon át folytatott bányaműveletekbe nyújtanak betekintést a bemutatott térképek. Selmecbánya, a szabad királyi bányaváros egy évezreden keresztül az európai hírű magyar bányászat szakmai, tudományos és szellemi központja volt. A felhalmozott szaktudásra alapozva 1735-ben itt kezdődött meg a bányászati szakoktatás az első bányatisztképző szakiskola megnyitásával. Az iskola első tanári állására Mikoviny Sámuel tudós, bányamérnök, térképész kapott megbízást. 1762-ban Mária Terézia leiratában jóváhagyta az akadémia megalapítását. A három évfolyamos akadémia megszületése1770. április 3. volt. A tanintézet közel 150 évig Selmecbányán működött, tudós mérnök és szakember generációkat képezve a bányászatnak.

A baloldali, Hont vármegyét ábrázoló térképet az előbb említett Mikoviny Sámuel készítette a 18. században. A térkép a Dunához viszonyítva segíti Selmecbánya (Schemnitz) földrajzi helyzetének azonosítását. A korabeli bányászat jelentőségére utal, hogy a város melletti - igaz, a legjelentősebb bányatelep - Szélakna (Windschacht) helyzetét is ábrázolja. A középső geológiai térképet Szabó József professzor, az Akadémián a geológia és bányaföldtan tudós tanára irányításával készítették és 1883-ban adták ki. A korabeli geológiai ismerteket tudományos alapossággal összegző térkép szemléltetően mutatja az érctelérek (fekete vonalak) vonulatait. Jól látható, hogy a város szinte az "ezüstlelőhely közepébe" települt. A térképen, a fedő üveglapra rajzolt azonosítók segítik a jobbra, illetve felül lévő szelvény/térkép ábrázolások, valamint az üvegtérkép térbeli tájolását.

A jobbra függő szelvény/térkép Luigi Ferdinando Marsigli olasz hadmérnök "Danubius Pannonico-Mysicus" című, 1726-ban kiadott Duna-monográfiájából származik. A szerző az előkészítő munkálatok során járt Selmecbányán és megörökítette a szélaknai bányászat minden fontos motívumát. Ez volt az első és egyben sikeres kísérlet a bányaművek (a felszín és a bánya) topográfiai értékű ábrázolására. A szerző igazi forrásmunkát készített az utókor számára. A szelvényt a korabeli legfontosabb bányaművek nyomvonalán (P-P, piros szakasszal jelölve az "érctelérek" térképen) vették fel. A felsorolt térképek felett egy másik szelvény/térkép látható 1748-ból. Gyakorlatilag az előbbivel azonos nyomvonalon (K-K, kék szakasszal jelölve az "érctelérek" térképen) halad, de lényegesen nagyobb szakaszt ölel fel. Stílusa arra enged következtetni, hogy valószínű a szerkesztőjét az ábrázolás módjában Marsigli munkája ihlette. A bányatérség megjelenítésének igényessége azonban lényegesen elmarad feltételezett ihletőjétől.

A térképek előterében az u.n. üvegtérkép áll, amely a selmecbányai Felső-Bieber tárói bányamű bányászatát szemlélteti egy "áttekinthető" háromdimenziós üvegmakettben. A mű a selmeci Akadémián készült az 1900. évi "Párizsi Nemzetközi Kiállítás" rendezvényére. A 156 cm x100 cm x 34,5 cm méretű makett a valóságban 12.321 m x 7.898 m x 828,7 m térmértékű földtani tömböt fog át méretarányosan (hosszúsági M=1:7898, magassági M=1:1974,5), felölelve az itteni bányaterület legjavát (F-F-F-F, fekete szakaszokkal jelölve az "érctelérek" térképen) és megmutatva az érctelérek és a kapcsolódó bányaterek rendszerét, csodálatos térbeli helyzetét.

A tömbön belül kifejlődött telérek, a kiépített bányatérségek és a felszíni domborzat XII db üveglapon kerül ábrázolásra. A lapok mindegyike egy-egy bányafőszintet képvisel, amelyekre a magassági fekvésük szerint az üvegtábla által képviselt szintet megközelítő bányatérségek (nyilam, vágat, táró) fekete színű festékkel, míg a szintre redukált telérek csapásvonalai különböző színű (piros, kék, sárga) festékkel lettek ábrázolva. Barna színű vonalak jelzik a főszinteknek megfelelő földfelszíni topográfiai szintvonalak lefutását. A térkép magassági torzítása közel négyszeres, így a valóságos lejtőviszonyok kevésbé meredekek az ábrázoltaknál. A modell legalsó szintjén a bányamű fakadó vizeit a Garamba vezető II. József császár altáró nyomvonala látható. Az altárót 1782-ben kezdték építeni és munkálatai közel 100 évig tartottak, melyek eredménye a korabeli Selmecbánya világraszóló nevezetessége lett. A Garam partjától a Ferenc József aknáig terjedő altáró fővonala 16.334 m, míg oldalszárnyaival 22.000 m hosszú bányászati építményt képvisel.

A Felső-Bieber tárói bányamű, amely a szélaknai magyar királyi bányahivatal akkori összes bányáját jelentette, még 1898-ban is igen jelentős bányavállalkozás volt. Ebben az évben 187,5 kg arany, 4.306,5 kg ezüst, 25.370 kg réz és 629.600 kg ólom kitermelését biztosította 27 tisztviselő, 3 bányagyakornok, 93 altiszt és 2372 bányamunkás alkalmazásával.

A trianoni békeszerződés következtében Magyarország a területvesztéssel együtt elveszítette a kárpáti érctartományt összes jelentős bányaterületével egyetemben, így odalett híres ércbányászatának ~ 98%-a is. A világháborúkat követően a bauxit (alumíniumérc), az uránérc és a mangánérc bányászata került a magyar gazdaság előterébe, azonban jelentősége sosem közelítette meg a "trianon előtti" ércbányászatét. A nevezett ércekhez kötődő ásvány- és kőzetminták az ajtótól balra lévő "tripla" vitrinben szemlélhetők. Ezek az ércek keletkezésüket tekintve alapvetően eltérnek a korábban megismertektől. A felszínen lévő kőzetek málladékából megvalósuló üledékes kőzetképződés során létrejött fémes elemdúsulások eredményezték ezekre az ércekre jellemző üledékes érctelepeket. A magyarországi u.n. karszt-bauxitok mintaanyaga a vitrin középrészét foglalja el. Tulajdonképpen bauxitkőzet mintákról van szó, hisz jellemző ásványai (hidrargilit, böhmit) ritkán fejlődnek makroszkopikus méretűre.

Az ércanyag színmegjelenése változatos, de a vörös szín a domináns, amely a vasoxidtól származik. A Bakonyban és a Vértesben található jelentős bauxittelepek eocén-kréta (50-100 millió éves) korúak. A vitrin bal felén, Magyarország egyetlen uránérc telepéből, a Mecsek hegységben volt kővágószőlősi "uránbányából" (bezárt) származik a hazai uránérc előfordulására jellemző mintaanyag. A bányában működött az ország legnagyobb mélységű függőaknája, amely 1000-m-nél nagyobb mélységű volt. A felső perm korú homokkősorozathoz kötődik az urándúsulás, lencseszerű szabálytalan impregnációk alakjában. Az uránérctelepek 0,05% uránoxid tartalom esetén már figyelemre méltóak, ami alapján belátható, hogy az uránásványok mintegy "elvesznek" a hordozó kőzetben. Most is tulajdonképpen homokkő mintákról van szó, amelyek közül néhány szemmel nem látható (sugárzásmérővel érzékelhető) uránásványokat tartalmaz. Az egyik minta felületét másodlagos uránásvány (zippeit) színezi sárgára. A vitrin alján a telepből és a fekükőzetből származó fúrómag minták láthatók. A dúsított ércből előállított fűtőelemeket a paksi atomerőmű hasznosította.

A vitrin jobb oldalán a Bakony hegységben (Urkút, Eplény) kialakult mangánérctelepekből származó minták találhatók. A jura időszakban (170 millió éves) képződött tengeri üledékes telepek oxidos és karbonátos ércet tartalmaznak. Az oxidos ércek jellegzetes ásványa a piroluzit, míg a karbonátosoké a rodokrozit. A telepek ércanyaga általában tömeges, földes megjelenésű és a karbonátos érc változatos színösszeállítású (zöldes-sárgás) lehet. Az oxidos ércek átlagos mangán tartalma 22,8%, míg a karbonátosoké 19,4%. A termelvényt a vaskohászatban ferromangán ötvözetek előállítására használják.

A Kárpát-medence kősótelepei u.n. tengeri kősótelepek a befűződő tengeröblökben, a sós tenger-víz (NaCl 2,7%) természetes bepárlásával képződtek. A Kárpátok belső, keleti oldalán az Erdélyi medencétől (Parajd, Torda, Désakna) Máramaros megyén keresztül (Aknaszlatina, Rónaszék) Eperjes vidékéig (Sóvár) miocén korú (20 millió éves) sós üledékformációhoz tartozó tengeri üledékes, kősó előfordulásokban gazdag sáv húzódik. A kősó mintaanyag a jobbra lévő vitrinben található, melyek közül a csepegő bányavízből képződött sócseppkő igazi kuriózum. A sós formáció agyagból, sós homokkőből, agyagos kősóból áll (mezőségi rétegek része). A kősótestek hatalmas tömegűek, pl. a désaknai több km hosszú és széles és 160-180 m vastag.

A Kárpátok keleti oldalát kísérő "sótermő" sáv jól követhető a vitrintől balra lévő térképen, amelyet J.H. Fichtel 1780-ban tett közzé a "Beitrag von der Mineral-geschichte von Siebenbürgen" című műve mellékleteként. Fichtel János, aki erdélyi és bécsi kincstári tanácsos volt, élete főművében Erdély földtani és ásványtani viszonyainak első, tudományos igényű, átfogó leírását adja. J.H. Fichtel főművéből származó, ugyancsak a baloldalon lévő három ábrázolás (térkép, szelvény) egy tordai sóbányatelep felszíni elrendezését és egy sóaknájának felszíni és függőleges metszetét ábrázolja. A függőleges metszet megjelenítési stílusa ugyancsak hasonlít Marsigli selmeci (Szélakna) ábrázolására. A vitrintől jobbra lévő térkép Máramaros megye kősólelőhelyeit szemlélteti. A kősó bányászati technológiája (jövesztés, biztosítás) alapvetően eltért a bányászatban megszokott megoldásoktól.

A kősót sóvágással termelték (vágták) és "nem bányászták". A kősótermelés felügyeletét a bányakamaráktól független sókamarák (erdélyi, máramarosi) látták el, mintegy érzékeltetve a kősóbányászat "különállását", privilégiumát. A kősótermelés és a sójövedelmek a honfoglalástól a trianoni békediktátumig meghatározó gazdasági szereppel bírtak, pl. 1892-ben a kősótermelés bruttó értéke (l3,6 millió Ft) azonos volt az egyéb bányatermékek bruttó értékével. Az első világháborút lezáró béke következtében a történelmi Magyarország területének 67,3%-ával együtt kősóbányászatát teljes egészében (100%) elveszítette.

Az ajtótól jobbra lévő vitrinben a hazai kőszéntelepekből származó minták láthatók. A kőszén növényi eredetű szilárd, éghető ásványi nyersanyag, a növényi anyagok szénülési folyamatának eredménye. A szenülés foka szerint tőzegről, lignitről, barnakőszénről, feketekőszénről, antracitról és grafitról beszélünk. A hazai szénbányászat és energiatermelés alapanyaga a lignit (Mátra-Bükkaljai telepek), a barnakőszén (Brennbergi, Ajkai, Komárom-Esztergomi, Nógrádi, Borsodi telepek) és a feketekőszén (Mecseki telepek) voltak. A kőszén felhasználásának kezdete a történelmi Magyarországon a tűzifahiány megoldásához kötődött. A Kárpát-medencében az első széntelepet 1735-ben a Sopronhoz tartozó Brennbergen fedezték fel, ahol 1759-től iparszerűen termelték a szenet. A 19. század első évtizedeiben mintegy 100 lelőhelyen "ástak" szenet, elsősorban helyi szükségletekre. Jelentősebb termelés Brennbergen, a Dorogi-medencében és a Keleti-Mecsekben volt. A kőszén számottevő gazdasági szerepe a 19. század utolsó harmadától bontakozott ki és felhasználásának töretlen fejlődése az 1920 utáni Magyarország bányászatának meghatározó tényezőjévé tette. Olyannyira, hogy a 20. század második felében a közvélekedésben a hazai bányászat egyet jelentett a szénbányászattal. A mintaanyag földtörténeti időrendbe rendezve a lignittől a feketekőszénig ad áttekintést a hazai széntelepekről. Az ajkai borostyánnal (ajkait) ékesített szén és a mecseki gömbszén igazi kuriózum. A vitrintől balra látható térképi dokumentumok a brennbergi szénbányászat geológiai viszonyait, a bányaművek aknáinak telepítési helyzetét és a korabeli legmélyebb aknának, a Szent István aknának (630 m) a geológiai szelvényét mutatják, továbbá a 19. század fordulóján a legjelentősebb barnaszéntermelő helynek számító Dorogi medencéből az Annavölgy bánya bányaföldtani viszonyait.

A terem főfalán látható freskót Faller Jenőnek, a múzeum alapítójának és első igazgatójának tervei és instrukciói alapján 1957-ben a múzeum és az első kiállítás megnyitására Ágoston Ernő és Sterbenz Károly soproni festők alkották. A falfestmény a magyar bányászat három kiemelkedő eseményét összemontírozva állít emléket. 1627-ben történt Selmecbányán, a Felső-Bieber táróban, a világon az első alkalommal, hogy kőzetjövesztésre robbanóanyagot (lőpor) használtak. A városi és bányászati elöljáróságok által ellenőrzött kísérleti robbantásról részletes írásos dokumentáció maradt az utókorra. A robbanóanyag bányászati alkalmazása legalább tízszeresére növelte egy vágathomlokon az éves vágathajtási teljesítményt (180-200 m/év), miközben a vágatszelvény is megháromszorozódott.

1735-ben Selmecbányán, a későbbi bányászati felsőoktatás bölcsőjeként megalapították a bányatisztképző iskolát. Az előterében látható bányamérésgyakorlat az iskola első tanárának, Mikoviny Sámuelnek állít emléket. A diákok a korabeli bányász díszegyenruhákban (nemzeti színek) pompáznak, farbőrrel ékesítve. A háttérben a vízemeléshez használt erőgép, a tűzgép épülete látszik. 1753-ban a Sopronhoz tartozó Brennbergen (ma Brennbergbánya), a Kárpát-medencében megtalálták a szenet (barnakőszén). A legenda szerint a kecskepásztor tábortűzétől "tüzet fogott a hegy", amelynek oka a tűzrakóhely alatti szénkibúvás volt. Ez a tűz "messzire világított". Sopron tulajdonában erdőkben, a később Brennbergbányának nevezett helyen működött 1759-től hazánk első kőszénbányája. Az iparszerűen folyó szénbányászat a 19. században meghatározó gazdasági jelentőségű volt és 1951-ig eredményesen működött.

A bemutatott mintaanyag a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Állami Földtani Intézet, a rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeum és a Központi Bányászati Múzeum gyűjteményéből származik.

A Felső-Bieber tárói bányamű, amely a szélaknai magyar királyi bányahivatal akkori összes bányáját jelentette, még 1898-ban is igen jelentős bányavállalkozás volt. Ebben az évben 187,5 kg arany, 4.306,5 kg ezüst, 25.370 kg réz és 629.600 kg ólom kitermelését biztosította 27 tisztviselő, 3 bányagyakornok, 93 altiszt és 2372 bányamunkás alkalmazásával.

Ásvány gyűjtemény a Kárpát-medencéből Bauxit és urán Szén típusok