Bezerédi Gyula: Bányászat (kisminta)

Leltári szám: 
1969.487.01.

Talán a legismertebb magyar bányászszobor kisméretű másolata. Eredetije a Keleti pályaudvar homlokzatán látható. A Baross Gábor nevéhez kötődő, nagyszabású vasúti fejlesztés egyik legszebb épülete ez a pályaudvar, melynek neve eredetileg "Központi Indóház" volt a neve. A homlokzatán látható négy allegorikus szobor közül háromnak , így a Bányászat szobrának is Bezerédi Gyula(1858-1925) az alkotója, aki Bécsben Otto Kundmann, majd Weyr műtermében tanult, s az utóbbi segédjeként részt vett az akkor épülő Kunsthistorisches Museum szobrászati munkáiban.
A szobor bányászt a 19. század végén már hazánkban is általánosan használt, német eredetű bányász díszruhában, azaz bányaingben és csizmára húzott pantallóban, bányászjelvényes süvegben jeleníti meg. A farbőre övcsatját ugyanakkor a koronás, magyar királyi címer díszíti. Mindez szükséges volt az allegorikus megjelenítéshez, hiszen ezt az egyenruhát ismerték általánosan. A szobor négyzet alapú talapzaton áll, és egy tömeget képez a mögötte elhelyezett csillével. Öntöttvasból öntött, felülete bronzírozott. fotó: Gedai

Gyűjtemény: 
képző-_és_iparművészet
Hosszúság (cm): 
14
Magasság (cm): 
46.5
Szélesség (cm): 
20